És az ember barát nélkül mondd, mit ér?

Minden évben a Zene Világnapján, október 1-jén (is), vidám muzsikaszóval telik meg az iskola épülete és a gyermekek lelke.

Alsó tagozaton, a B épületben, élő zenével örvendeztették meg társaikat az emelt szintű énekes diákok, akiket Feketéné Dánfi Krisztina tanárnő kísért zongorán. Az A épületben minden szünetben, Rácz Angelika tanárnő szervezésében, a népzenéből indulva a klasszikusokon át a modern zenével bezárólag szólt a muzsika az iskolarádióból.

A diákok több mint 600 szavazata alapján a körükben népszerű slágerek hangzottak fel.

 

Október 4-én, hétfőn pedig az állatvilágé volt a főszerep, hiszen ekkor tartják az Állatok Világnapját

Horváth Eszter, fejlesztőpedagógus látogatta meg az 1. évfolyamot, akiknek bemutatta Maci kutyát. A segítő kutyus hamar népszerű lett a gyerekek körében.  

 

A 2. évfolyamosoknak Bíró Brigitta, a Mancs a Kézben Kutyamentő Alapítvány vezetője tartott előadást a felelős állattartásról.

A 3. évfolyam az Erzsébet királyné téri játszótéren vett részt játékos akadályversenyen, melyet Csíkné Torday Hargitta tanítónő szervezett. A résztvevők kvízfeledatok formájában az állattartással kapcsolatos tudásukról is számot adhattak.

A 4. évfolyam, valamint a 6.a osztály a Hirling József Lovasparkba látogatott, ahol kipróbálhatták a lovaglást, kicsit belepillanthattak a lógondozás rejtelmeibe. Rózsahegyi Róbert, a Lovaspark vezetője elmondta, hogy ez nagyszerű alkalom arra, hogy a gyerekek ne csak a lovakkal találkozhassanak, hanem kipróbáljanak egy új sportágat is (továbbra is szeretettel várják a lovagolni vágyó diákokat).

Az 5. évfolyamosok Ternyik Noémi tanyájára, a Ruca-várba kirándultak, ahol a különleges madarakon kívül kecskékkel, lovakkal ismerkedtek meg a gyönyörű időben. A programot az Iskolánkért Alapítvány és a SZIK támogatta. Köszönjük a szervezőknek, előadóknak, segítőknek a programokat, lélekmelengető élményekben vehettünk részt!

 

/Boross Helga

Kapcsolódó hivatkozások: További képek a Facebook oldalunkon


Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!
Figyelem! Joomla\CMS\Filesystem\Folder::create: Az elérési út nem open_basedir elérési utakon van