HAT-18-01-Határtalanul program

Erdélyi barangolás mondák és legendák nyomán.

Erdélyi barangolás mondák és legendák nyomán.

Beszámoló

Határtalanul

 

A Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola 3 180 000 Ft összegben sikeresen pályázott a HAT-18-01-0382 Határtalanul programban. Így 53 hetedikes tanuló és 4 pedagógus utazhatott Erdélybe
A pályázat neve: Erdélyi barangolás mondák és legendák nyomán.
A kirándulás 2018. szeptember 17-től 22-ig tartott.

A hétfő hajnali indulást követően délelőtt megérkeztünk Királyhágóra, ahol fényképeket készítettünk a csodálatos kilátásról, majd tovább indultunk Kolozsvárra. A főtéren megkoszorúztuk Hunyadi Mátyás szobrát, megtekintettük szülőházát, ahol történelmi eseményeket és Mátyásról szóló mondákat elevenítettünk fel. Ezután a Házsongárdi temetőben írókra, költőkre emlékeztünk.
Késő este érkeztünk meg Gyergyóújfaluba, ahol a szállásadók nagy szeretettel és finom vacsorával vártak minket.
Második nap Parajdra a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helyszínére látogattunk. Kiselőadásokat hallgattunk meg a sóbánya jelentőségéről, élettani hatásairól. Több órát töltöttünk el a csodaszép bányában.
Ezután Korondra utaztuk. Itt található Európa legnevezetesebb fazekas központja. Tanulóink kézműves foglalkozásokon ismerkedtek a korongozás fortélyaival, és betekintést nyertek a taplász mesterségbe, megismerték a Likas kő mondáját.
Újra buszra szálltunk, s Szejkefürdőn megtekintettük a székelykapu-kiállítást és megkoszorúztuk Orbán Balázs székely író sírját.
Ezt követően Székelyudvarhelyen a történelmi szoborparkba koszorúkat helyeztünk el.
A napot a zetelaki víztározónál zártuk.
A harmadik nap reggelén a helyi Elekes Vendel Általános Iskola hetedikeseivel találkoztunk, ahol megismerhettük az erdélyi magyar diákok életét. Az ismerkedés része volt egy barátságos focimeccs is. Ezután indultunk a Sugó barlangba. Tanulói kiselőadást hallgatunk meg a barlang mondájáról és az ott élő denevérfajokról. Idegenvezető segítségével végigjártuk a termeket, felidéztük a cseppkövekről tanultakat.
Délután a Gyilkos-tó körül sétáltunk, megismertük mondáját, majd a Békás-szoros csodálatos sziklái között kisebb túrát tettünk. Hazaérkezésünk után táncházban ismerkedtünk a székely tánclépésekkel.
A negyedik nap először egy külszíni andezit bányát néztünk meg, majd a buszról leszállva egy hosszabb gyalogtúrával értünk fel Csicsajra. Az egész napot ott töltöttük. Kürtős kalácsot és finom teát kaptunk. Túráztunk a Csicsaj hegy tetejére, ismerkedtünk a táj növény- és állatvilágával. Kipróbálhattuk a kürtöskalács készítést és szalonnát sütöttünk.
Az ötödik nap a Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp természeti értékeivel, növény- és állatvilágával ismerkedtünk meg.  Anekdotákat idéztünk fel a medve élőhelyéről.
Csíkszeredán megtekintettük a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi templomot és a Mikó várat.
Ellátogattunk a csíksomlyói katolikus templomba is.
A hatodik nap reggelén indultunk haza. Segesváron leróttuk tiszteletünket a Petőfi emlékműnél, majd megkoszorúztuk Petőfi körtefáját.
A következő állomás Vajdahunyad, ahol megtekintettük és körül jártuk a várat. Ez után tovább indultunk Gyulafehérvárra. Megkoszorúztuk a Főtemplomban található Hunyadi szarkofágokat.
Ez a hat nap Erdélyben egy életre szóló emlék marad mindannyiunk számára!

 



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!