JÓ HÍRT KAPOTT A KÖZPONTI ISKOLA

"2016. november 10-én érkezett a hír: az EFOP-4.1.1-15 számú pályázaton a Központi Református Általános Iskola fenntartója, a Kiskunhalasi Református Egyházközség 499 millió forintot nyert infrastrukturális fejlesztésre. A támogatás 100%-os, így önrészre nem volt szükség.

Ebből a hatalmas összegből 4 tanterem épül az ebédlő tetején, ehhez tartozik majd egy tanári szoba konyhával és étkezővel, két szertár és egy csoportszoba. Az udvar konyha felőli részén, a sportpálya végénél létesülő épületben kapnak helyet a karbantartók, egy tágas aula, az első emeleten egy rajz szaktanterem szertárral, a második emeleten pedig egy természettudományos laboratórium szintén szertárral. A két épületrészt egy liftes lépcsőház köti majd össze.

Teljesen megújul az udvar is: a két spotpálya rekortán, a többi rész térkő borítást kap, a játszótér helyére szabadtéri fitness eszközök kerülnek, de padok, virágok, növények elhelyezése is szerepel a tervek között.

Az ebédlő belső festése, a járólapok cseréje, a vizes blokkok teljes felújítása mellett az épület tetején napelemek telepítésére is lehetőség lesz.

Nagyon jelentős összeg jut eszközvásárlásra: a hat terem, tanári, csoportszoba, négy szertár teljes berendezése, felszerelése, hat aktív tábla, 26 számítógép, modern taneszközök, kerámiaégető kemence, erősítőrendszer az ünnepségekre, mobil paravánok a kiállításokhoz képezik az eszközlista jelentős részét. A laboratórium felszereltsége lehetőséget ad kémiai, fizikai kísérletek elvégzésére, biológiai folyamatok bemutatására. A rajz szaktanterem a művészeti képzés sokszínűségéhez szükséges feltételeket biztosítja, lehet majd festeni, kerámiázni, fotózni, a számítógépes grafika alapjait is megismerhetik az ide járó tanulók." Nagyné Lehoczki Zsuzsana



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!