#atörténelemszépsége

Két rendhagyó történelem órán vehettek részt iskolánk tanulói. A történelem két különböző ágához kapcsolódnak, mégis közös bennük az izgalmas téma, a gyakorlatias megközelítés, a kézzel fogható história.  A tananyag, a lexikális tudás akkor válik igazán élővé, mikor a gyermek saját maga tapasztalja meg, hogy a gyakorlatban hogyan hasznosíthatja tudását.

Első vendégünk Kőrösi Zsolt volt, aki a magyarság történelmének kezdetéről, a honfoglaláskori életmódról, harcmodorról tartott előadást a gyerekeknek. Bemutatta akkori ruházatunk jellegzetességeit, fegyvereink használatát, de mesélt a lovakkal ápolt szoros kapcsolatunkról, a természet tiszteletéről is. Számtalan kérdést követően a tanulók kipróbálhatták, hogy hogyan bánnak a visszacsapó reflexíjjal.

Második előadónk Boross Viktor volt, aki a közgazdaságtan és a gazdaság rejtelmeibe kalauzolta el a diákokat. A történelemóráknak része néhány gazdaságtörténeti vonatkozású témakör feldolgozása, de az iskola feladata, hogy az életünk részét képező kérdésekben irányt mutasson és segítséget adjon a tájékozódásban.  A „Nem gáz a közgáz” című óra olyan témaköröket érintett, mint az adózás, a költségvetés, az Európai Uniós támogatások és ezek igénylései, valamint, hogy miért lesz valakiből közgazdász, s valójában mivel is foglalkozik. A gyerekek az előzően feltett kérdéseikre válaszokat kaptak az előadás során, egyben olyan ismeretekkel gyarapodtak, amely látásmódjukat szélesíti, és amelyre támaszkodni tudnak életük során.

Mindkét előadónak köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, s ilyen tartalmas órákat tölthettünk együtt!

Kapcsolódó képek

Összes kép megtekintése



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!