Kányádi Sándor versmondó verseny

Hagyománnyá vált Szankon, hogy Kányádi Sándor tiszteletére minden évben szavalóversenyt hirdetnek meg. A találkozó mottója („A vers az, amit mondani kell.”) ismét igaznak bizonyult, hiszen több mint 50 gyermek vett részt a versenyen.

Iskolánkat egy iskolai fordulón már sikeresen szerepelt diákokból álló csapat képviselte: Kovács Alex (2.b), Kasza Zselyke (3.b), Igás Luca (3.c), Dér Csongor (4.b), Ván Gergő (6.b), Rácz Lilla (6.c), Dóra Csenge (7.a), Kohi Jasmine (8.b). Külön öröm, hogy minden diákunk gyönyörűen, léleksimogatóan adta elő szavalatát az erős mezőnyben.

 Kohi Jasminea 7-8. évfolyamos kategóriában a 2. helyet szerezte meg, Dóra Csenge pedig különdíjas lett. Mindkettejük felkészítője Boross Helga tanárnő.

Köszönet a szállításban résztvevő szülőknek!

 

Sok szeretettel gratulálunk a résztvevőknek, díjazottaknak, felkészítőknek!


Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!