Az Alföld legszebb délibábja, Szeged

Juhász Gyulaszülővárosáról már sokat hallottunk, kiskunhalasiként sokszor jártunk is a nem túl messzi településen, de talán irodalmi és képzőművészeti oldalát kevésbé ismertük. Eddig. Horváth Ida tanárnő, mesterpedagógusunk vállalkozott arra, hogy a 8. évfolyammal más szemszögből is megismertesse a Tisza-parti várost.

2023. október 26-án, csütörtökön tanulmányi kirándulás keretében a városhoz valamilyen szállal kötődő híres költőinknek és íróinknak az életébe pillanthattunk bele. Ehhez nagyszerű segítséget kaptunk Monostori András személyében, aki a Monostori András Idegenvezetések (MAI) megalkotójaként egy iskolánkra, diákjaink előzetes tudására személyre szabottan építve vezetett minket végig Szeged belvárosában. Juhász Gyula, Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Radnóti Miklós és a kortárs Grecsó Krisztián városhoz kapcsolódó élményeit, műveit anekdotikusan elmesélve, sokszor „nevetőizmainkat” sem kímélve kaphattunk egy szeletet a tankönyvek lapjairól megismert, ám számunkra a túra után már nagyon is emberközelivé vált hírességekről.

A program második felében szecessziós épületeket kerestünk fel, így eljutottunk a Reök-palotába, megnéztük a „vasalóházat”, a Raichl- palotát, az Ungár- Mayer- palotát, a Beregi-házat és a Deutsch- palotát is. Horváth Ida és Szaszki János pedagógusaink útmutatásai után már nyitottabb szemmel jártunk, és figyeltük a belváros csodaszép épületeit.

Köszönjük a tartalmas kirándulás megszervezését és lebonyolítását!

Kapcsolódó képek

Összes kép megtekintése

 

 


Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!