Lovas évkezdés

2026 szeptemberében elindultak a diákolimpia versenyei. A lovasok nyitották a sort, akárcsak tavaly, és a hónap végén már az országos döntőben izgulhatunk két diákunkért.

A Hirling József Lovasparkban rendezték meg 2026. szeptember 12-13-án a Diákolimpia Lovaglás elődöntőit. Négy központis tanulónk vett részt a megmérettetésen: Takács Adél (5.b), Perneki Lili (7.b), Vancsura Ilona (7.b), Kószó Szófia (8.b). Ilona 1.helyen végzett kategóriájában díjlovaglásban, Szofi pedig 3.helyen díjugratásban, így mindketten bejutottak a szeptember 30-október 1-jei hétvégén tartandó országos döntőbe!

A Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) ugyanebben az időben tartotta regionális döntőjét, ahol szépen helytállt Takács Adél, Perneki Lili 6.helyen, Szofi a 4. és 2. helyen végzett kategóriájában! Ilona (Lilu) nyáron is több versenyen indult sportegyesületével, ahol több bajnoki címet is szerzett (pl. Kelet-Magyarország díjlovaglás bajnoka).

Nagyon büszkék vagyunk lovagló lányainkra is, hiszen a tanulás mellett nem kevés időt és energiát fektetnek elért sporteredményeikbe!

Gratulálunk nekik és edzőiknek, valamint eredményes felkészülést kívánunk a döntőre Lilu és Szofi!

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=kozponti.net&set=a.1971900220770713



Figyelem! Az általad használt böngésző nem támogatott, így az oldalunk NEM működik, illetve nem jelenik meg TELJESKÖRŰEN! Segítségért kattints! Segítséget kérek!