Tisztelt Szülők! Írta: Központi Uncategorised 1205 Szeretettel köszöntjük Önöket abból az alkalomból, hogy gyermekük lassan befejezi az óvodát, iskolássá válik. Az iskolakezdés örömet jelent, ha a választás jól sikerül. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani tájékoztatónkkal. Iskolánkban egyházi nevelés folyik, ezáltal sokkal több időnk és lehetőségünk van az erkölcsös magatartás kialakítására, a hitéletre, közösségformálásra. Választható református, katolikus és evangélikus hittan is. OSZTÁLYAINKBA A VÁROS EGÉSZ TERÜLETÉRŐL VÁRJUK A JELENTKEZŐKET, NINCS BEISKOLÁZÁSI KÖRZETÜNK! Intézményünk, a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola a központban található, mindenhonnan jól megközelíthető. Tornyával, színpados dísztermével a város jellegzetes épülete. Modern taneszközökkel, jól felszerelt, barátságos, tiszta környezetben tanulhatnak a diákok ebben a száz éves épületben, az új szárnyban és az Ady Endre utca 3. szám alatti sportiskolai bázison. Kompetencia alapú oktatás zajlik iskolánkban. Ennek az a lényege, hogy a gyerekek nemcsak a megszokott frontális osztálymunka keretein belül tanulnak (a diákok csendben ülnek a padban, a tanár kérdez és magyaráz), hanem párokba, csoportokba osztjuk őket és kreatív feladatokon, tapasztaláson keresztül, cselekedtetve sajátítják el a tananyagot. Sok szemléltetés, eszközhasználat segíti a fejlődésüket, jellemző a differenciálás, ahol a gyorsabban haladók több, a lassabbak kevesebb, eltérő típusú feladatot kapnak. Az utóbbi évek nyertes pályázatainak köszönhetően jelentős fejlesztéseket valósítottunk meg: 500 milliós ráfordítással új épületszárnyat alakítottunk ki, ahol négy tanterem, egy nagyon komoly természettudományos laboratórium és egy művészeti szaktanterem kapott helyet, az udvaron szabadtéri fitnesz eszközök, egy műfüves és egy rekortán sportpálya létesült, a közel 70 milliós eszközvásárlás keretében új számítógépek, laptopok, tanszerek beszerzésére nyílt lehetőség. A Menő menzák pályázat segítségével öt munkaállomásos tankonyhát alakítottunk ki, víztisztító berendezések és füvészkert támogatja az egészségnevelő programok megvalósítását. Saját főzőkonyhánkban hatszáz adag étel készül naponta kizárólag korszerű, egészséges alapanyagok felhasználásával. Jól felszerelt könyvtár várja az olvasást kedvelőket.